Stressztűrés

A következő néhány bekezdésben, a versenysportban megjelenő stresszhatást és kezelésének fontosságát igyekszem körüljárni, két olimpikonunk példáján keresztül. A szorongás egyfajta félelem, feszültség, rossz előérzet, amit hosszantartó stresszhatás válthat ki. Azt hiszem, hogy kijelenthetjük, ezek nem segítik a sportolók teljesítményét egy bizonyos szint után. Munkámmal arra szeretnék rámutatni, hogy a jelen sportjában a mentális felkészültség épp úgy fontos, mint a fizikai. Természetesen nem vagyok szakértője a témának, így csak a saját meglátásaimat fogom vázolni, talán mégis érdekes lesz. A versenyhelyzetek rendkívül magas stresszhatással járnak, aminek kezelése erősen befolyásolja az adott versenyző teljesítményét. A túlzott szorongás gátja lehet a csúcsteljesítménynek, amire viszont egy olimpián szükség van a győzelemhez. Megpróbálom két példán keresztül bemutatni a téma fontosságát: Boczkó Gábor kiváló párbajtőröző remekül menetelt a pekingi olimpián, egészen az elődöntőig, ahol külső szemlélőnek úgy tűnt, nem képes teljes mértékben a mérkőzésre koncentrálni. Elégedetlenségét teátrális mozdulatokkal jelezte, majd később a bírókkal is többször vitába szállt, képtelen volt koncentrálni. Sajnos verség lett a vége, csak úgy, mint a bronzmeccsnek, amit egyetlen tussal vesztett el. A mérkőzést követően edzője azt nyilatkozta, hogy Boczkó legnagyobb ellenfele önmaga, ami azt hiszem, alátámasztja azt a feltételezésemet, miszerint koncentrációs gondokkal küzdött. A párbajtőröző később panaszkodott, hogy mocskos volt a pást, rossz volt a klíma, front volt, fájt a feje és máskor nincs a vívásban bronz-meccs, ezért nehéz volt felpörögnie rá. Nem állítom, hogy a külső körülmények nem játszanak szerepet a teljesítményben, de sokat elárul, ha valaki ezekre panaszkodik. Boczkó nem tudta megfelelően kezelni szorongását, ezért lazult az összpontosító képessége. Másik példámban Bácsi Péter, Európa-bajnok birkózó estetét mutatom be, akinek pályafutását végig kísértem, így az ő helyzetéről nagyobb magabiztossággal tudok írni. Peti mindig is forrófejű versenyző volt, ellenfelei tudták, ha sikerül valahogy felbosszantaniuk, könnyen sebezhetővé válik. Bácsinak nem is voltak kiemelkedő eredményei egészen az olimpiát megelőző évig, amikor is válogatott lett és fantasztikus birkózással megnyerte az eb-t. Az olimpián világklasszis birkózást mutatott be és már az elődöntőben találta magát. Az elődöntőt sajnos elvesztette, de következhetett a bronz-meccs. Peti magabiztosan vezetett, már a „nyakában volt” a bronzérem, amikor teljesen feleslegesen belement egy akcióba, amivel elvesztette a mérkőzést. Nem bírta a feszültséget, elkapta a hév és meggondolatlanul ment előre, ez a pillanatnyi kihagyás pedig elég volt a vereséghez. A két versenyző esetében hasonló, hogy kiélezett helyzetben nem tudták megfelelően kezelni szorongásukat, és a túl magas stressz-hatás miatt elvesztették a teljes koncentrációt, ez pedig a mai élsportban már megbosszulja magát. Boczkó Gábor esetében a nagy stressz hatására, olyan mértékű lett a szorongás, hogy képtelen lett kizárni a külvilágot, nem tudott megfelelően összpontosítani. Az összpontosítás hiánya pedig visszavetette a teljesítményét és vereséget szenvedett. Bácsi Péter viszont képes volt kizárni a külvilágot, csak a belső körülményeket nem tudta megfelelően kezelni. A nagy stressz hatására, megingott a koncentrációja és saját gondolatain nem volt képes uralkodni, elkapta a hév. Az összpontosítás kihagyás itt is vereséget okozott. A magas szorongási szint tehát koncentrációvesztést okozhat, ami pedig végzetes lehet egy kiélezett versenyszituációban. A rutin sokat segíthet a stressz-kezelésében, hiszen már rendelkezik a versenyző bizonyos cselekvési modellekkel addigi pályafutásából, de természetesen minden szituációra nem lehet felkészülni. Boczkó Gábor egy sokat látott, gazdag eredménysorral rendelkező versenyző, aki számos világversenyen vett már részt, így nála nem hivatkozhatunk rutintalanságra. Bácsi egy fiatal versenyző, kevés világversennyel a háta mögött, ezért nála inkább beszélhetünk rutin hiányról. Kérdés, hogy mennyire válhat hidegfejűvé egy alapvetően forrófejű sportoló. Különböző kultúrákból érkező versenyzők másképp kezelik a versenyhelyzetben fellépő szorongást, elég, ha csak arra gondolunk, hogyan fogadna egy japán, és hogyan egy olasz sportoló egy esetleges rossz bírói döntést. A kultúrák stressz-kezelési normái befolyásolják az ország sportolóinak verseny szituációban mutatott reakcióit. A keleti kultúrákból érkező embereknek nagyobb az önuralma, ezért képesek kiélezett helyzetben is koncentrálni, hidegfejűnek maradni. Másfelől viszont egy európai, vagy egy dél-amerikai sportoló jobban fel tud pörögni, képes a stresszét pozitív irányba felhasználni. Ezek persze nem kőbe vésett dolgok, lehetne példákat hozni az ellenkezőre is, ezért szép a sport. Az alapvető emberi tulajdonságok még inkább meghatározzák az egyén stressz-tűrő képességét. Kijelenthetjük, hogy a kiélezett verseny szituációk rendkívül maga szorongási szinttel járnak, ami nehezíti az összpontosítást, koncentrációt, márpedig a jelen sportjában folyamatos koncentráció nélkül nem lehet eredményesnek lenni. A mai sportban a csúcsteljesítményez megfelelő mentális, pszichés felkészítés szükséges, ennek tudományával foglalkozik a sportpszichológia. A fejlett országokban sokkal nagyobb figyelmet fordítanak erre, mint hazánkban. Azt tudom, hogy olimpikonaink igénybe vehettek sportpszichológus segítségét, de azt nem, hogy a fent említett két versenyző élt-e ezzel a lehetőséggel. Ha nem, remélem, a jövőben megteszik ezt teljesítményük növeléséért. A tudatos szorongás-, és stressz-kezelés, önuralom, önkontroll (Zinedine Zidane), illetve a megfelelő koncentrációs képesség nélkül a modern sportban nem lehet nagy eredményeket elérni. Ezért fontos, hogy sportolóink nagyobb hangsúlyt fektessenek rá. Végszóként szeretném elmondani, hogy nem volt szándékomban kritikával illetni a két általam nagyon tisztelt sportolót, csupán megfigyeléseimet írtam le.